A Magyar Kormány kormánybiztossá nevezte ki dr. Bogdán Tibort

Publikálva: 2019. május 8.

A Kormány 2019. május 9-ével két évre a közigazgatási bíróságokról szóló 2018. évi CXXX. törvény hatályba lépésével összefüggő feladatok koordinációjáért felelős kormánybiztossá nevezte ki dr. Bogdán Tibort az Igazságügyi Minisztériumban.

Bogdán Tibor 1985 és 1993 között különböző funkciókat töltött be az Igazságügyi Minisztériumban. A rendszerváltáskor ő volt a közjogi kodifikációk felelőse, részt vett a rendszerváltást lehetővé tevő jogszabályok előkészítésében. 1989 decemberétől miniszterhelyettes, 1990 és 1993 között az Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára volt. 1993-tól ügyvédi pályára lépett, de 1994 után is számos esetben kérték fel kodifikációs munkában való részvételre. 2014 nyarától Trócsányi László igazságügyi miniszter személyes főtanácsadója, e minőségében részt vett a tárca legfontosabb jogszabály-előkészítési feladatainak ellátásában.

Kormánybiztosként az önálló közigazgatási bíráskodás elindításával összefüggő feladatai közé tartozik többek között a közigazgatási bíróságok működési feltételeinek megteremtésével kapcsolatos koordináció, illetve a közigazgatási bíróságok felállításával kapcsolatban hozott szakpolitikai döntések végrehajtásának és az igazságügyért felelős miniszter igazgatási feladatait segítő szervezet rendszer kialakításának ellenőrzése; ezenfelül közreműködik a tárca egyéb jogalkotási tevékenységében.

Az Igazságügyi Minisztérium örömmel nyugtázta, hogy 2019. április 30-ig 162 bíró jelezte, részt kíván venni az új közigazgatási bírósági struktúrában. Ez lehetővé teszi, hogy 2020. január 1-jén megindulhasson Magyarországon az elkülönült közigazgatási bíráskodás.

Az elkövetkező hat hónapban az Igazságügyi Minisztérium a kormánybiztos irányítása alatt mindent megtesz annak érdekében, hogy a felállítandó, a rendes bíróságoktól szervezetileg elkülönült közigazgatási bírósági struktúra mindenben megfeleljen a jogállamiság követelményének, lehetővé téve a magas színvonalú közigazgatási bíráskodást. A kormánybiztos kiemelt feladata, hogy az önálló közigazgatási bírósági rendszer zökkenőmentesen kezdhesse meg működését.  

Menü

Főoldal

Navigáció